Christoph Leitgeb
Épp
hazafelé indultam volna, amikor a barna hajú fiatal lány, akivel nem olyan rég
beszéltem, elkezdett felém futni, s én akkor megálltam, hogy meghallgassam őt.
-Várj,
kérlek! –kiabálta. Nem szóltam semmit. –Valamit elhagytál. –mondta, majd
előhúzta a táskájából a könyvemet, amit nem is vettem észre, hogy elhagytam.
Odanyújtotta felém, a szeme csillogott.
-Hogy
került hozzád? –kérdeztem értetlenül, majd elvettem tőle.
-Elejtetted,
mivel esett, szét is ázott rendesen. Majd szárítsd meg. –felelte.
-Köszönöm.
–azért ennyit megérdemel, még akkor, ha goromba volt velem. Kicsit megbántott,
de hamar túltettem magam rajta, ráadásul egy csinos hölgyről volt szó. Közben
odaért Louis is, aki a csapattársam, meg az ő haverja, Lucas. A lány eléggé
hasonlított Louisra, ezért feltételeztem, hogy testvérek lehetnek.
-Mit
akarsz a húgomtól? –kérdezte kissé gorombán, bár nem adtam rá okot, hogy ilyen
legyen velem.
-Semmit.
Ő jött ide hozzám, mert elhagytam a könyvemet és ő megtalálta. –mondtam
nyugodtan, továbbra is normális hangnemet ütöttem meg annak ellenére, hogy ő
szinte bunkó volt velem.
-Akkor
jó. Húzzunk el innen, Fizzy! –ezzel megragadta testvére karját, és elhúzta
onnan. Teljesen úgy tűnt, hogy átnéz rajtam, illetve megvet, de az okát nem
értettem, hiszen mind idáig nem is váltottunk egy szót sem.
-Várjatok!
–állítottam meg őket, mert meg akartam kérdezni, hogy mit ártottam. Talán nem
tudok róla, de mégis megbántottam őket, ezt szerettem volna megtudni.
-Mi
van már? –nyögte oda flegmán Louis, látszott rajta, hogy elege van belőlem.
-Egy
kérdésre válaszolj! –utasítottam.
-Nyőgd
már ki, Istenem! Nem fogunk estig itt állni miattad! –fölényes volt.
-Mi
bajod van velem? –kérdeztem visszahúzódva.
-Semmi,
hagyjál már minket! –kiabálta, majd elmentem. Inkább hagytam őket a fenébe,
szóra sem érdemesek.
Louis Tomlinson
Ha
ez a rosszarcú fickó kikezd a húgommal, akkor a puszta kezemmel fogom megölni,
az egyszer biztos. Közölni kéne vele, hogy csak 13 éves, akkor bizonyára
messziről elkerülni, de mertem remélni, hogy Fizzynek sem szimpatikus.
-Miért
voltál vele ilyen bunkó? –tárta szét karjait felháborodva a húgom. Én csak a
fejemet ráztam értetlenül.
-Nem
látod, hogy milyen? Látszik rajta, hogy perverz! Undorító! –emeltem fel a
hangom, de Fizzynek egyáltalán nem tetszett, hogy ítélkezem felette, s el is
ismerem, hogy azt tettem, ráadásul ismeretlenül, mert még esélyt sem adtam
neki, hogy megismerjük egymást.
-Nem
perverz egyáltalán. Nem is ismered és ilyeneket mondasz róla? Eddig is tudtam,
hogy egy beképzelt alak vagy, most meg már főleg nem fogok neked megbocsátani!
Légy átkozott. –kiabálta, aztán visszarohant ahhoz az idiótához, amit
természetesen nem is akartam hagyni, ezért utánamentem.
-Fizzy,
azonnal gyere vissza! –kiabáltam utána, azonban csak annyi volt jó ebben az
egészben, hogy a fickó már lelépett. –Nem látod, hogy elment? –fordultam a
húgom felé, aki továbbra is haragosan néztem rá.
-Bocsánatot
fogsz tőle kérni. –jelentette ki, miközben keresztbefonta a karjait a mellkasa
előtt.
-Inkább
gyere, ne veszekedjünk ilyen ostobaság miatt. –nyújtottam felé a kezem, hogy
kibéküljön, de ő ellökte onnan és továbbra is morcos volt.
-Majd
hagyni fogom, hogy ítélkezzél mások felől, csak mert te megteheted, persze csak
idézőjelbe rakva, mivel annyira el vagy telve magadtól. –vágta a fejemhez a
dolgokat, de én nem éreztem úgy, hogy nagyképű lennék, bár már többen is
közölték velem, hogy nagyon megváltoztam, amióta híres vagyok. Kikérem
magamnak, én még mindig ugyanaz a Louis vagyok, aki azelőtt és jó lenne, ha
megértenék. Meg is mutatom nekik, hogy nincs miért haragudni rám, sőt megfogom
látogatni a régi barátaimat és velük fogok lógni, ahogy a régi szép időkben,
csak, hogy érezzék a törődésemet és, hogy tudtukra adjam, hogy nem felejtettem
el őket.
-Bocsánatot
kérek, csak kérlek, ne legyél már velem olyan ellenséges. –szinte már
könyörögtem neki, de nehéz eset volt. Fizzy mindig is egy keményfejű gyerek
volt, nehezen lehetett befolyásolni. Ha volt egy véleménye, az mellett
tűzön-vízen át kitartott és senki az égvilágon nem tudta volna róla lebeszélni.
-Nem
tőlem kell bocsánatot kérned, ugye tudod?
-Persze.
–csak kizárólag Fizzy kedvéért tenném meg, azonban a fickótól még a hideg is
kiráz, annyira rossz volt ránézni, nem, hogy még szóba állni vele és a
bocsánatáért könyörögni. Na, erre majd külön felkészülök.
-Induljunk.
–sürgettem meg, durcásan foglalt helyet az autó hátsó részében. Kitettem Lucast
a házánál, aztán mi is hazahajtottunk. Gyorsan kiszálltam, amint csak tudtam,
hogy aztán Fizzynek is segíthesse, fontos, hogy érezze a törődést és a
figyelmességet. Nagyon fájt, hogy így eltávolodtunk egymástól, és amíg otthon
vagyok, törekszem arra, hogy visszakapjam őt és, hogy ne utáljon ennyire. Tehát
kinyitottam neki az ajtót, majd nyújtottam a kezem felé, de nem fogadta el,
hanem kipattant magától, majd ment is az ajtó felé. A szám ekkor o alakot vett
fel, mintha olyan meglepő lenne, pedig egyáltalán nem volt az. Bezártam az
autót, aztán én is bementem.
A
másnapi edzésre nem szándékoztam magammal vinni Fizzyt, nem zavart volna amúgy,
csak ugye az a fickó egyáltalán nem tetszett nekem, aki egyébként a
csapattársam. Reménykedtem benne, hogy a húgom nem akar majd jönni, meg sem
kérdeztem.
-Louis,
mikor van edzésed? –kérdezte fülig érő mosollyal, viselkedése kissé
ledöbbentett, hiszen amióta hazajöttem
-Négykor,
de ez miért érdekel téged? Eddig nem érdekelt. –feleltem.
-De
most érdekel, mert rájöttem, hogy nem érdemes ellenségeskednünk egymással. Nem
te akartál kibékülni? –furcsa volt ez a hirtelen változás és tisztában volt
vele, hogy nem ok nélkül teszi, hanem valamit elakar érni, ekkor eszembe jutott
a csapattársam, akinek még a nevét sem tudtam, hogy talán miatta akar eljönni.
Más okot nem igazán találtam erre.
-Szerintem
most jobb, ha otthon maradsz. –jelentettem ki, nem akartam, hogy találkozzon
vele.
-Érdekes,
amikor meg nem akartam jönni, akkor meg erőltetted. Mi ütött beléd? –kiakadt,
de ha nem akarom még jobban magamra haragítani, akkor kénytelen leszek magammal
elvinni, azonban szemmel kell tartani.
-Gyere
akkor, ha annyira akarsz! –megadtam magam.
-Ezaz!
–ugrott egyet örömében, aztán rohant is a szobájába átöltözni. Én már indulásra
készen álltam, de megkellett őt várnom, ami körülbelül tíz perc volt. Amikor
kijött, igencsak ledöbbentem, ugyanis úgy öltözött fel, mint aki bulizni megy,
nagyon kicsípte magát, itt vált biztossá, hogy tetszeni akar annak az
idiótának. Nem fogom hagyni, főleg, mert kiskorú és úgy érzem, felelős vagyok
érte.
-Indulhatunk?
–kérdeztem, lelkesen bólogatott, aztán kinyitottam neki az ajtót, s előreengedtem,
mert az udvariasság ezt követelte meg.
Hamarosan
megérkeztünk, megint udvariaskodni akartam, miszerint kinyitottam a kocsi
ajtaját, aztán nyújtotta neki a kezem. Nagy örömömre végre elfogadta,
segítettem neki kiszállni.
-Akkor
irány a nézőtér és ne mozdulj el onnan, amíg nem végeztem. Értve vagyok?
-Úgy
lesz, ahogy parancsolod. –közölte cinikusan, majd megindult a nézőtér felé, én
meg az öltözőbe indultam, a többiek már ott voltak, amin nem is meglepő,
ugyanis tíz perc és kezdődik az edzés és én még át sem vagyok öltözve. Nem is
izgattam magam rajta, tíz perc rengeteg idő és legalább nem kell ácsorognom a
hidegben, mert a többiek azt csinálják, miközben cigiznek. Időnként én is
rágyújtok, de edzés előtt nem szeretek, csak akkor, ha ideges vagyok. Ezért én
nem is mentem ki velük rágyújtani, hanem maradtam az öltőben kezdésig.
Mindössze ketten maradtunk bent, és nem is akárkivel, méghozzá azzal a
barommal, akinek Fizzy tetszeni akar, tehát itt volt a nagy lehetőség, hogy
beszéljek vele négy szem közt.
-Beszélhetnénk?
Ha már úgyis kettesben maradtunk. –törtem meg a csendet, hangom kissé
barátságtalan volt vele szemben. Ő csak félénken bólogatott és várta, hogy
mondjam.
-Tetszik
neked a húgom? –tértem azonnal a lényegre, látszólag zavarba hoztam őt, tehát
ebből azt vettem le, hogy bejön neki. Nem tudja, hogy még csak 13 éves, de
gondolom, kinézi belőle a 18-at is, ahogy az emberek többsége első látásra.
Megszoktak lepődni, amikor közlöm velük az igazságot. –Válaszolj, ha kérdezlek!
–emeltem fel a hangom, mert már lassan elment a türelmem.
-Miért
érdekel ez téged? –kérdezte felháborodottan, pedig jogomban áll tudni, hogy a
húgom kikkel fog találkozgatni. Már, ha fognak, mert biztos, hogy nem fogom
hagyni.
-Talán,
mert a húgom és tudni szeretném, hogy ki az, aki tetszik neki, mert látom
rajta, hogy tetszel neki.
-Ez
baromság, mivel eléggé flegma volt velem, biztos vagyok benne, hogy nem vagyok
neki szimpatikus. –mondta határozottan, azonban otthon közel sem úgy
viselkedett, mint ahogy azt ő előadja. Biztos, mikor a közelében volt, Fizzy
mást mutatott.
-Akkor
elmondok neked valamit, barátocskám. Mikor tegnap leoltottalak, s mikor utána
elmentünk, akkor a védelmedre kelt. Ja, és kiöltözött a kedvedért. Bár, nem
árulta el, mert nem is kérdeztem rá, de szinte biztos vagyok benne, hogy
miattad. –erre már nem tudott semmit mondani, nem egy bőbeszédű személyiség,
arra már rájöttem. –Egyébként mi a neved? –váltottam hirtelen témát.
-Christoph
Leitgeb. És téged?
-Louis
Tomlinson. –nyújtottam a kezem, hogy kezet rázhassunk, s mikor ez megtörtént,
máris feltettem a következő kérdést.
-És
honnan jöttél?
-Ausztriából.
–közben megbántam az előző napi viselkedésem, s úgy éreztem, bocsánatot kell
kérnem tőle.
-Ja,
és ne haragudj, amiért tegnap olyan bunkó voltam veled, csak kicsit felhúztam
magam, mert a húgomban tombolnak a hormonok és mindenkivel legszívesebben
járna. Persze megbocsátom neki, mert még tini és egy darabig még az is lesz. –utaltam
a korára, hátha leesik neki, hogy még kiskorú.
-Ezt
most hogy érted, hogy még sokáig tini lesz? Én azt hittem, hogy 18-20 éves.
Ezek szerint nem? –csodálkozott, a fejem ráztam.
-13.
–jelentettem ki, ő meg teljesen ledöbbent.
-Az
igen, ezt nem gondoltam volna. –láttam az arcán a csalódottságot, hogy nem
lehet köztük semmi.
-Tehát
arra kérlek téged, hogyha tapad rá, minden esetben utasítsd vissza, mindkettőtök
érdekében.
-Ez
természetes, sosem kezdenék ki kislányokkal.
-Helyes!
–mondtam, aztán már nyitottam is az ajtót, mert a tíz perc lassan letelt. –Kezdődik
az edzés. –tettem hozzá, aztán mindketten az edzőpálya felé igyekeztünk. Edzés
közben végig Leitgebet figyeltem, illetve a nézőtéren lévő Fizzyt, s azt vettem
észre, hogy időnként egymásra néznek, és a húgom mosolyog is rá, amit a srác
persze nem viszonoz. Tehát tartotta magát a megbeszéltekhez, aminek
kifejezetten örültem. Talán mégsem olyan, mint amilyennek gondoltam, kellemeset
csalódtam benne és most már azt is el tudtam volna képzelni, hogy
összehaverkodjak vele. Azt az ötletet aztán elvetettem, mert úgysem lenne rá
időm, mindössze három hónapot leszek a csapattal, vagy még annyit sem. Minden
Jacktől függ, de reménykedtem benne, hogy egyszer sem fog felhívni, mert már
nagyon elegem volt belőle. Vége lett az edzésnek, elköszöntem mindenkitől,
aztán mentem Fizzyért a nézőtérre.
-Menjünk!
–jelentettem ki, látszólag egyáltalán nem tetszett neki ez az ötlet.
-Én
még maradnék, szeretném megismerni a csapattársaidat, mert jó fejeknek tűnnek. –mondta
fülig érő mosollyal, kezdett idegesíteni a viselkedése, de bíztam abban, hogy
Leitgeb visszafogja utasítani, sőt szinte biztos is voltam benne, hogy így
tesz, ezért odaengedtem a húgomat.
-Rendben,
megismerheted őket, ha ennyire akarod. –adtam be a derekam, aztán rohant is az
öltöző felé. Azért reménykedtem, hogy tör rájuk, de szerencsére volt annyira
érett és megállt a bejárat előtt. Én a helyemen maradtam egy darabig, aztán
odaálltam mellé, ő meg rám nézett és olyan dolgot tett, amire nem is
számítottam.
-Köszönöm szépen, te vagy a
legjobb tesó a világon! –kiáltotta, aztán a nyakamba ugrott, majd nyomott egy
cuppanós puszit az arcomra. Meglepődöttségem miatt szóhoz sem jutottam.
nagyon szupi lett :D
VálaszTörlés(Fanni voltam :P)
Köszi mindkettőtöknek
VálaszTörlés