Sziasztok, már meg is hoztam az első részt. Először is szeretnék köszönetet mondani a 7 feliratkozóért, a 6 pipáért, illetve egy jó barátom kommentjéért. Remélem továbbra is velem tartotok és üdvözölhetünk újabb tagokat is. Jó olvasást!
Felicite Tomlinson
2013.
december 31.
Bőröndbe
csomagoltam, ugyanis Los Angelesbe utazunk, és ott töltjük a szilvesztert,
mindezt Louisnak köszönhetően. Érdemes róla tudni, hogy ő már szinte
világsztár, s akkor dőlt el a sorsa, amikor 2010-ben jelentkezett az X-Factorba.
Most egy amerikai menedzsere van, emiatt sokat kényszerül tartózkodni
szülőföldjétől távol a tengerentúlon, de amint ideje engedi, meglátogat minket.
Úgy érzem, hogy eltávolodtam tőle, közel sem olyan közeli a kapcsolatunk, mint
amilyen gyerekkorunkban volt, bár elég nagy a korkülönbség közöttünk, s ez
kilenc év. A hírnév szakította el tőlem és azért beszélek csak a magam nevében,
mert például Lottie nagyon jóban van vele, de anyával is napi szinten beszél,
sőt még a kicsikkel is. Lottie egyébként a nővérem, két évvel idősebb nálam,
még volt két húgunk: Daisy és Phoebe, ők ikrek. Anya most várandós, megint
lesznek kistesóink, de Louis hasonlóan ők is csak a félig, ugyanis anyának új
élettársa van, akit nagyon bírtunk annak ellenére, hogy a mostohaapánk. Azért
is beszéltem többes számban az előbb, mert anya ikreket vár, s már alig várjuk
az érkezésüket. Kopogást hallottam.
-Gyere!
–kiabáltam az illetőnek, aki odakint várt a válaszomra, be is toppant Lottie
vigyorogva és kivirulva. Nyilván ő odáig van ezért az útért, ugyanis imádta
Louist, és nála jobban csak a reflektorfényt.
-Annyira
izgatott vagyok, Louis három év után most visz minket a sztárok közé.
–kiáltotta, aztán fel is sikított, majd ugrándozni kezdett örömében. Én csak
forgattam a szemeimet, s azon gondolkoztam, hogyan lehet így viselkedni, két
évvel vagyok fiatalabb nála, mégis sokkal érettebb vagyok. Valahogy engem nagyon
hoznak lázba az ilyen dolgok, hogy ott villogjak mindenki előtt és jó pofizzak,
illetve játsszam meg magam. Azonban nekem is vannak kedvenc sztárjaim, azért
mégiscsak egy tinilány vagyok, de nem az a sikongatós fajta, nem másznék bele a
kedvencem nyakába, hanem megtartanám a távolságot és normálisan beszélgetnék
vele a velem egykorúak többségével ellentétben. Kedvencem egyértelműen a Sims
együttes, ami négy testvérből áll, s nagyon összetartóak. A frontember
Christian, ő az, aki a legtöbbet énekel, a többiek inkább csak hangszeren
játszanak, ők minőségi zenét csinálnak sokakkal ellentétben. A csapat egyetlen
női tagja, Jessica a példaképem, olyan szeretnék lenni, mint ő, de igazából
mind a négyükre felnéztem, de Christian a leghelyesebb, szerelmes is vagyok
belé. Persze tisztában voltam vele, hogy számomra elérhetetlen, mivel az ő
szemében egy rajongó vagyok a sok közül. Meg persze a korkülönbség: ő 21, én
13. A falam ki volt tapétázva a képével, természetesen a többiekről is volt
kitéve poszter, de akkor is Christian állt a központban nálam, nélküle nem
létezhetne a Sims együttes, de ez ugyanúgy elmondható a többiekről is. Mindenki
pótolhatatlan onnan.
-Lehet
ott lesz a Sims is. –mondta Lottie, miután látta a reakciómat erre az egész
parádéra. Ez még eszembe se jutott, mivel Louisnak is Jack Brok a menedzsere,
így simán megtörténhet, hogy együtt buliznak. Már mindjárt megjött a kedvem,
sokkal izgatottabb és lelkesebb lettem, azonban ezt nem mutattam ki. Amúgy sem
arról voltam híres, hogy az érzelmeimet kimutatom, hiszen nem szerettem
felfedni magam.
-Úgy
gondolod? –kérdeztem rá kék szemeibe nézve, aztán bólogatott, s úgy gondoltam,
hogy igaza van.
-Egészen
biztos vagyok benne. –közölte határozottan, egyre jobban hittem neki, mivel
Louis elmondhatta neki.
-Louis
mondta? –szerettem biztosra menni, ezt mindenképp ki kell derítenem, mivel, ha
ott lesznek, azzal minden megváltozik.
-Igen.
Nem egyértelmű? Jack szervezte a bulit, persze, hogy a Sims is ott lesz.
–mondta undorra, ugyanis ő utálja a világ legjobb együttesét, amit nem is
nagyon értettem meg. Ráhagytam inkább, csak azt nem szerettem, amikor elkezdte
fikázni, csak, hogy veszekedjen velem.
-Készen
álltok, lányok? –nyitott be hozzánk Louis, majd kacsintott egyet. Lottie majd
kiugrott a bőréből, engem azonban nem hozott lázba a jó pofizásai. Úgyis csak
megjátssza, ő már nem az a Louis, akit én szerettem, a hírnév teljesen
megváltoztatta őt, mostanában eléggé magason is hordja az orrát és egyre
furcsább a külseje is. Elhanyagolja magát teljesen, olyan, mint egy
alkoholista, de lehetséges, hogy drogoshoz kéne hasonlítgatnom, azonban nem
hittem róla, hogy azokhoz a szemetekhez valaha is hozzányúlna, ő nem az a
fajta, aki ezt tenné. Hatalmasat csalódnék benne, bár így sem a régi és ez fáj
nekem. Csak a pénz és a hírnév érdekelte, legalábbis én azt látom rajta,
viszont reménykedem benne, hogy belül máshogy érez. Tisztában vagyok azzal,
hogy nem könnyű a sztárélet, az a rengeteg rajongó, a pletykák, a lesifotósok
mind az ember agyára mehet egy idő után. Nem csodálom, hogy ilyen lett, azonban
mégis elvártam tőle, hogy otthon önmaga legyen és ne ennyire elveszett, mint
amilyen mostanában. Ma sem borotválkozott, nem is tudom hány napos borosta
díszítette az arcát, a haja kócos, összevissza állt, mint aki nem fésülködött
már több napja, illetve egy ócska melegítő, amiben sajnos az utcára is
kilépett. Mi lett vele? Régen mindig odafigyelt a külsejére, most meg úgy néz
ki, mint egy csöves öreg bácsi.
-Mi
a baj, Fizzy? –kérdezte meglepődve, mintha annyira érdekelné
-Kár
megjátszanod magad, úgyis tudom, téged csak a pénz és a hírnév érdekel.
–mondtam mélyen a szemébe nézve, amit már rég meg kellett volna tennem. Most
volt csak bátorságom hozzá és nem érdekel, ha veszekedés lesz, de én ezt már
nem bírom tovább. Láttam rajta, hogy rosszul estek neki a szavaim, de nincs mit
tenni, csak őszinte voltam, s elvárom, hogy ő is legyen az.
-Miért
beszélsz így Louissal, Fizzy? Normális vagy? –háborodott fel, mintha őfelségét
bántottam volna meg, körülbelül úgy viselkedett. Teljesen körberajongta őt, de
azt is el tudom képzelni, hogy csak azért teszi, hogy ott legyen ő is a
köztudatban, s ez valamennyire sikerült is neki. Újabban viszont a
modellkarrierjén építgeti, na de ezt is Louisnak köszönheti, meg az ő
hírnevével. Undorító dolog ezzel visszaélni, de Lottie nagyon pofátlan, és
önző.
-Mit
véded? Teljesen elvette az eszét a pénz és a hírnév, te pedig rózsaszín ködben
élsz, drágám! –ezzel ki is húztam a szobából, hogy ne kelljen őket hallgatni, illetve
egy kellemetlen veszekedéstől is megkímélem magam, bár elismerem, hogy én
kezdtem, de ez már annyira kikívánkozott belőlem… a legrosszabbkor.
Lassan
indulni kellett, Louis sofőrje minden bőröndöt a csomagtartóba helyezett, hát
persze, ő egy ujját se mozdítaná meg, nehogy bekoszolódjon a kezecskéje, még az
hiányozna. Ezen már meg sem lepődöm, ő már csak rosszabb lesz. Egyszer csak egy
kéz érintette meg a vállam hátulról, én meg ijedtemben összerezzentem kissé,
majd hátranéztem. Persze, hogy egy nem kívánatos személy volt az, méghozzá
Louis.
-Nagyon
haragszol? –kérdezte megszeppenve, miközben a földet bámulta. Nagyon meglepett
ez a kérdése, mert úgy tűnt, van lelkiismerete. Na, de mi van, ha megjátssza az
egészet és próbál szentnek tűnni a család előtt, igazából meg már nem is
érdekli az egész. Nehezen tudtam volna ezt elképzelni róla, tehát hittem neki
és nagyon remélem, hogy nem kell csalódnom benne, bár ezek után ne várja el,
hogy a nyakába ugorjak.
-Nem.
Miért haragudnék? –kérdeztem kissé cinikusan összefont karokkal, s közben egész
másfele néztem.
-Mert
szerinted megjátszom magam és engem csak a pénz és a hírnév érdekel. Ez nem
igaz? Nekem mindenem a családom, ti vagytok a legfontosabbak az életemben. Nem
értem a hamis feltételezéseidet.
-Igen?
Inkább néznél magadba, teljesen megváltoztál! Ja, és előbb nézzél tükörbe, mert
ott is súlyos gondok lehetnek. –felemeltem a hangom, aztán odébb is álltam. Azt
akartam, hogy vegye már magát észre, szörnyű, amit csinál, nem szeretném
megtudni, hogy drogozik, egy világ omlana össze bennem, nem élném túl. Beültünk
a luxusautóba, mert Louis ugye csak ilyennel jár, lejjebb nem is adná,
hamarosan a repülőtéren voltam, de nehogy azt higgye valaki, hogy
menetrendszerinti járattal megyünk. Természetesen magángép állt a
rendelkezésünkre, Louis csak ilyennel hajlandó utazni, ő aztán be nem ülne a
civil emberek közé, mert összedőlne a világ. Mikor beszálltunk, elállt a
lélegzetem, mert úgy nézett ki belülről, mint egy jól felszerelt luxusvilla
kisebb változatban, szinte nem is lehetett érezni, hogy az ember egy repülőben
ül benne.
-Komolyan
ez a repcsid? –kérdezte meglepetten Lottie Louisra nézve, mivel tőle várta a választ.
Szemeiben meglepettséget és boldogságot lehetett észrevenni.
-Nem
feltétlen az enyém, a menedzserem nevén van, de én használom. –felelte
egyszerűen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, pedig egyáltalán nem
volt az, mert ilyen repülőt még az életemben nem láttam és nem hinném, hogy egy
átlagember ilyet megengedhetne magának. Na, de Louis sztár, ezt felejtsük el, ő
megteheti, hogy az ablakon szórja a többi milliárd dollárnak megfelelő
mennyiséget. Mi a helyzet az afrikai éhező gyerekekkel? Egyáltalán
valamennyivel megsegítette őket? Eszébe jutott valaha, hogy a világon mennyi
éhező ember él? Érdekes módon ilyesmit nem lehetett róla hallani. Miért is
gondolna rájuk? Hiszen úszik a pénzben, ilyenkor a szegények mit számítanak?
Kinek jutnak eszébe? Bizonyára így gondolkodhatott, még csak meg sem említette
a jótékonykodást, kizárólag Jack-el mentek el valamelyik szegény országba
segíteni, mindezt a média előtt, hogy jó színben tűnhessenek fel. Ugyanezt
csinálta a Sims együttes is, de viszont velük kapcsolatban reménykedtem, hogy
van szívük és a médián kívül is adakoznak valamennyit.
A
hosszú út alatt úgy döntöttünk, hogy megnézünk közösen egy filmet, teljesen
olyan volt, mintha egy házban lennék és eszembe sem jutott, hogy egy repülőn utazunk.
-A
Sims együttes is ott lesz? –fordulok Louis felé.
-Igen,
ezért biztos vagyok benne, hogy jól fogod magad érezni. –letudta ennyivel,
mikor nekem ez az egyik legnagyobb álmom, hogy találkozzak a kedvenceimmel.
Egyáltalán tud róla, hogy én odáig vagyok értük? Mert nagyon is kétlem, hacsak
Lottie nem számolt be róla.
-Honnan
tudod, hogy jól fogom magam érezni? –faggattam, mert kíváncsi vagyok, hogy
tudja-e, illetve, hogy erre mit mond.
-Úgy
tudom, hogy rajongasz értük, a szobád is elárulta. –ezek szerint csak azért tud
róla, mert néhányszor benézett a szobámba, ami tele van poszterekkel. Nem is
annyira izgat, Louist úgysem érdeklem, nem igazán foglalkozik velem, inkább
Lottie-val, aki körberajongja a hírneve miatt.
-Oké.
–ezzel le is zártam a témát és nem kívántam tovább társalogni vele, vette is az
adást, s ő is elhallgatott.
Lassan
megérkeztünk, s mikor kitettük a lábunkat a gépből, melegebb levegő fogadott
minket, mint amilyen otthon volt. Los Angelesben télen is kellemes az időjárás,
15 fok alá nem nagyon csökken le a hőmérséklet. Egy taxi elvitt minket a
szállásunkhoz, kezdett besötétedni, tehát kissé sietni kell, ha odaakarunk érni
körülbelül nyolc órakor.
Kipakoltuk a cuccainkat, utána át kellett
mennünk egy másik szobába, ahol négy fiatal hölgy várt minket. Kiderült, hogy
ők fodrászok és stylistok, ők fognak minket rendbe szedni, és gyönyörűvé
varázsolnak minket, pont olyanná, mint, ahogyan illik megjelenni egy
szilveszteri gálavacsorán. Ajánlottak nekem egy fekete combig érő egybe ruhát,
amit azonnal el is fogadtam, ugyanis nagyon tetszett. Egyszerű volt, mégis
elegáns, s ezt ők is így gondolták, úgy érzem, ez illik a személyiségemhez,
amúgy sem szeretem a giccses darabokat Lottie-val ellentétben. A hajam ki volt
engedve, s egy fekete magas sarkút is húztam, ami passzolt a ruhához. Belenéztem
a tükörbe, el kell ismerni, nagyon jól néztem ki, ennyire még sosem voltam
megelégedve magammal, bár nem hangoztattam, sőt ki sem mutattam, nehogy
észrevegyenek bármit is, aztán meg elkönyveljenek önteltnek, ami nem igaz. Lottie
egy pink egybe ruhát választott, amit elleptek a gyöngyök és a csipkék, nekem
egyáltalán nem tetszett ez a stílus, de ő odáig volt érte. Hozzám hasonlóan ő
is fekete magas sarkút húzott, de neki a haja fel volt kötve kontyba, s amíg
nekem szolid sminkem volt, addig neki erős parti sminkje, oda is tapadt a tükörre
és látszott rajta, hogy nagyon szépnek találja magát. Szerintem úgy nézett ki,
mint egy bohóc, vagy még annál is rosszabbul festett, hát igen, ilyen, ha
valakinek ízlésficama van. Anya egy sötétkék ruhát választott, Daisy és Phoebe
kislányos rózsaszín hercegnős ruhát, utána indulni kellett, de fogalmam sem
volt, hogy hol lesz megtartva a buli. Engem csak egy dolog érdekelt a ma
estével kapcsolatban, s az a Sims együttes.
A
partit egy étteremben tartják meg, és amikor odaértünk, addigra már rengetegen
tartózkodtak a parkolóban, ezért kikövetkeztettük, hogy odabent is tömeg lehet,
amiért nem rajongtam túlságosan. Csak a Sims együttesen járt az eszem, bár egy
kicsit megrettentem, mivel tisztában voltam, hogy ennyi ember közül nagyon
nehéz lesz őket megtalálnom, sőt azt is lehet, hogy a tagok elszakadnak
egymástól és elvegyülnek valahol a tömegben. Én még azzal is megelégednék, ha
csak Christian akadna az utamba és csinálhatnék vele egy selfie-t. Bementünk,
én meg azonnal indultam a keresésre, egyelőre kevés sikerrel, mert az együttes
egyik tagját sem találtam, viszont Jack-et, a menedzserüket megpillantottam, s
azonnal oda is rohantam hozzá, hogy érdeklődjek a kedvenceim felől.
-Jó
estét, Mr. Brok! –köszöntem rá, ő meg rám mosolygott. Ezek szerint tudta ki
vagy, de lehetséges, hogy csak a jókedv vagy az udvariasság kedvéért volt velem
ilyen kedves.
-Jó
estét, kisasszony! Miben segíthetek? –kérdezte udvariasan, miközben ivott egy
kortyot az italából, amit a kezében tartott mindvégig.
-A
Sims együttest keresem. –közöltem félénken, nagyon zavarban voltam, de
reménykedtem benne, hogy Jacknek nem tűnik fel.
-Sajnálom,
kisasszony, de a Sims együttes ma nem tudott eljönni bizonyos okok miatt. –mondta,
aztán letette a poharat az asztalra, bennem pedig egy világ omlott össze. Mi
az, hogy a Sims együttes nincs itt? Akkor én mit keresek itt? Lefagyott a mosoly
az arcomról, s ezt Jack is látta.
-Látom,
elkeserített. Szerintem egy ilyen gyönyörű ifjú hölgynek nem ilyen Sims
együttesekkel kéne foglalkozni. Hagyd csak meg a tinilányoknak, nekik való az. –vajon
mennyinek nézhetett? Biztos nagyot nézne, ha megtudná, hogy csak 13 vagyok, na
de ezt inkább nem is kell tudnia.
-Azért
köszönöm! –nem mutattam ki, mennyire bánt a dolog, nem akarom, hogy egy pisis
kislánynak nézzen.
-Vagy
már 21 éves? –kérdezte, nekem meg leesett az állam. Annyinak még sohasem
néztek, maximum 18-nak, viszont azt senki sem gondolná, hogy csak 13 vagyok. Bólintottam
egyet, ő meg simán elhitte és meghívott egy italra. Hülye lettem volna
visszautasítani.
-Miért
nem tudott eljönni a Sims együttes? –faggattam, hátha kihúzom belőle valahogy
az igazi okát.
-Christiannal
történt valami, na de ezt a témát hagyjuk, mert nem igazán akarom, hogy a média
tudomást szerezzen Christian problémáiról. Azt mondtuk a sajtónak, hogy
magánügyek miatt maradtak távol. Kérlek, ne beszélj róla többet, mert nem fogok
válaszolni. Megértésedet köszönöm! –Megijesztett, de nagyon. Mégis miféle
problémája van Christiannak? Ezt nem hiszem el, és én meg semmiről sem tudtam.
Próbáltam közömbös maradni Jack előtt és éretten viselkedni egy 21 éves lány
módjára, ha már azt hazudtam neki. Távolabb megpillantottam Louist és szerintem
ő is engem, mert felém nézett, aztán megindult erre felé.
-A
húgom nem ihat, Jack! –kiabálta, aztán az asztalra csapott egyet, igencsak
meglepett ez a viselkedése.
Ez eszméletlen!Folytasd pls *---*
VálaszTörlésKöszi :D
Törlés